amelyben Füles elveszti a farkát, és Mackó megtalálja
Öreg Szürke Csacsi, Füles néven közismert, az erdõnek egy árnyékos sarkában állt, lógatva a fejét, és mindenfélére gondolt. Néha szomorúan azt gondolta: Miért? és néha azt gondolta: Minekutána; és néha azt gondolta: Amennyiben. Vagy: Minekutána tehát.
És néha nem is tudta, hogy mire gondol. Így hát, mikor Micimackó arra sétált, Füles õszintén megörült, hogy egy kicsit abbahagyhatja a gondolkodást, és azt mondhatja: Hát hogy vagyunk, hogy vagyunk? a maga borongós modorában.
És te hogy vagy? Nálad mi újság?
kérdezte Micimackó. Füles fölemelte
a fejét, átfordult vele a jobb oldalra, és
ott megint lelógatta.
Nem mondhatnám, hogy nagyon hogyan vagyok.
Egy idõ óta éppen csak hogy vagyok, de nem
vagyok hogyan.
Nono mondta Mackó. Nem kell azért elszontyolodni.
Majd meglássuk. Mi baj?
Füles hallgatva álldogált, és bánatosan lógatta a fejét. Micimackó egyszer-kétszer körüljárta.
Mi történt a farkoddal? mondta meglepetve.
Mi történt volna? mondta Füles.
Nem látom sehol.
Tényleg?
Tényleg. Ebben nem lehet tévedni. Mert vagy van,
vagy nincs. És itt nincs.
Hát akkor mi van helyette?
Semmi.
Mindjárt megnézem mondta Füles, és
lassan és óvatosan megfordult, hogy lássa
azt a helyet, ahol a farka volt az imént, aztán
ráeszmélve, hogy nem látja, visszafordult,
lelógatta a fejét, átdugta a két mellsõ
lába közt, aztán hosszú, szomorú
sóhajjal csak ennyit mondott :
Attól tartok, neked van igazad.
Ritkán tévedek mondta Mackó.
Akkor sok mindent megértek mondta Füles mélázva.
Ez sok mindent megmagyaráz. Nem csoda.
Valahol elhagytad mondta Micimackó.
Vagy valaki elvitte mondta Füles. Hasonlít az
illetõhöz tette hozzá hosszú szünet
után.
Mackó úgy érezte, hogy valamit mondani kellene, de nem tudta, hogyan segítsen barátján. Mindenesetre elhatározta, hogy segíteni fog.
Füles jelentette ki ünnepélyesen , én,
Micimackó, fel fogom kutatni a farkodat.
Köszönöm, Mackó felelte Füles.
Igaz barát vagy mondta. Nem úgy, mint Némelyek
tette hozzá.
Így hát Micimackó elindult, hogy megkeresse Füles farkát.
Szép tavaszi reggel volt, amikor elindult. Lágy és átlátszó kis felhõk játszadoztak boldogan a kék firmamentumon, ráugráltak a napra, mintha el akarnák takarni, aztán megint lemásztak róla, hogy a következõ jöhessen sorra. A nap azért igyekezett sütni; és a sövény, amely elhordta már tavalyi, szurkos fenyõruháját, most öregnek és fakónak tûnt a tölgyek vakító divatos, tavaszi öltözéke mellett. Sövényen és cserjén keresztül ballagott Mackó. A rekettye és hangabokrokon át, buckákon túl és megint vissza, és így végre, fáradtan és éhesen, elérkezett a Százholdas Pagonyba. Mert a Százholdas Pagonyban lakott Bagoly.
És ha valaki tud valamit valamirõl mondta magának Mackó , akkor az csak Bagoly lehet, vagy ne hívjanak Micimackónak.
Bagoly a Mogyorósban lakott, öreg házában; ez a ház mindenkiénél nagyobb volt és szebb is, legalábbis Mackónak úgy tetszett, mert volt rajta kopogtató is meg csengõ is. A kopogtató alatt a következõ felírás volt olvasható:
A csengõ alatt másik felírás ékeskedett:
Ezek a feliratok Róbert Gidától származtak, ugyanis csak õ tudott helyesen írni az egész erdõben; maga Bagoly, aki egyébként nagy bölcs hírében állott, a tulajdon nevét Bagoj-nak írta.
Mackó elolvasta mind a két utasítást, nagy figyelemmel, elõször jobbról balra, aztán balról jobbra, hogy semmi se kerülje el figyelmét. Majd kopogott, meghúzta a csengõzsinórt, aztán a csengõzsinóron kopogott, és meghúzta a kopogót.
Azonkívül, a biztonság kedvéért, még kiabált is jó hangosan:
Hé, Bagoly! Eressz be! Itt Micimackó!
És az ajtó kinyílt, és Bagoly kikukkantott.
No mi az Mackó? kérdezte bölcs mérséklettel.
Hogy ityeg a fityeg?
Nagyon lehangolt vagyok mondta Mackó , mert Füles
barátom elvesztette a farkát. És nagyon odavan
szegény. Nem volnál olyan szíves megmondani
a módját, hogy találjuk meg?
Szívesen mondta Bagoly. A szokásos eljárás
ilyen esetekben a következõ...
Nem ismerek semmiféle Szokásos Eljárás
címû állatot. És ételt se. Ételben
ismerem a Tojásos Galuskát. Én csak egy szegény
medvebocs vagyok, különben is az agyvelõm meg
van hûlve, és az ilyen hosszú szavakat nem
szeretem.
Arról van szó, hogy mi a teendõ.
Amennyiben arról van szó, akkor nem bánom
jegyezte meg Mackó engedékenyen.
Elõször is díjat kell kitûzni. Ennek
pszihikus hatása van.
Várjunk csak mondta Mackó, felemelve egyik mancsát.
Hogy milyen hatása van? Nem hallottam jól a szót,
éppen tüsszentettél, mikor mondtad.
Én nem tüsszentettem.
De igen, tüsszentettél.
Bocsáss meg, kérlek, de én nem tüsszentettem.
Legalábbis nem tudok róla, és az ember rendesen
észre szokta venni, ha tüsszent. Különben
is nem errõl van szó. Arról van szó,
hogy pszihikus hatása van.
Látod, megint tüsszentettél mondta Mackó
szomorúan.
Jutalomról van szó mondta Bagoly hangosan. -
Hirdetést fogunk közzétenni, hogy tekintélyes
jutalomban részesül, aki nyomra vezet Füles elveszett
farkát illetõen.
Értem, értem bólogatott Mackó.
Ami a tekintélyes jutalmat illeti folytatta álmodozva
, általában szokott nálam lenni, de ma otthon
felejtettem mondta, és bánatosan vizsgálta
az almáriumot. Be kell vallanom, még csak vajat
vagy egy kis mézet se hoztam magammal.
Akkor hát mondta Bagoly megírjuk a hirdetést,
és kifüggesztjük az egész Erdõben.
Egy kis mézet se dörmögte maga elé
Mackó, azután mélyet sóhajtott. És
megemberelve magát, igyekezett figyelni arra, amit Bagoly
magyaráz.
De Bagoly nagyon hosszan magyarázott, egyre hosszabb és hosszabb szavakat mondott, és a végén mindig visszatért arra, amibõl kiindult, és kifejtette, hogy az egyetlen személy, aki ezt a hirdetést megírhatná, Róbert Gida személyében található.
Õ volt az, aki az én felirataimat is megszerkesztette, az ajtó mellé. Láttad õket?
Az egész elõadás közben Mackó felváltva igent és nemet válaszolt, behunyt szemmel, néha duplán: Igen, igen , néha értelmesen: Nem, nem, szó sincs róla , anélkül hogy sejtelme lett volna, mire válaszol. Most épp a nemnél tartott.
Nem láttad? mondta Bagoly egy kicsit csodálkozva. Gyere az ajtó elé, majd megmutatom.
Kifordultak a kunyhó elé, és Mackó megint csak megbámulta a kopogtatót, a feliratot és a csengõt, és minél tovább bámulta, annál inkább megerõsödött benne valami furcsa emlék, minthogyha mindezt õ már látta volna valahol, valahol máshol, valamikor máskor.
Csinos csengõzsinór, nem? kérdezte Bagoly.
Mackó bólintott. Valamire emlékeztet - mondta aztán , de nem tudom mire. Honnan szerezted?
Az Erdõn keresztül jöttem, és így, ahogy látod, ez a zsinór, végén a bojttal, ott lógott ki egy bokorból. Elõször azt hittem, lakik valaki a bokorban, megrángattam a zsinórt, de senki sem felelt. Türelmetlen voltam, erõsebben kezdtem rángatni, egyszer csak a kezemben maradt, s mert senki se szólt, hogy az övé, hazahoztam, és...
Bagoly mondta Mackó ünnepélyesen , rettenetes
dolog történt. Ez a zsinór nem a tied. Ez másé.
Hát kié?
Fülesé, az én öreg Füles barátomé.
Az õ magántulajdona.
Az övé?
Amihez méghozzá nagyon ragaszkodott. És
még most is ragaszkodik.
Ezekkel a szavakkal leakasztotta a csengõzsinórt, és visszavitte Fülesnek, és Róbert Gida visszaszegezte Füles farkát a helyére, és Füles olyan boldog volt, hogy egész nap büszkén csóválta és lengette, és Micimackó is úgy meg volt elégedve, hogy azonnal hazament, egy kis megérdemelt szíverõsítõ irányában. Fél óra múlva, ahogy megtörölte a száját, büszkén énekelni kezdett: